A WC-vel ellátott vízi járművön:
a) beépített tárolótartályt kell kialakítani, illetve
b) lehetővé kell tenni tárolótartály ideiglenes jelleggel történő felszerelését.
Beépített tárolótartállyal épített vízi jármű beépített tartályának ürítésére szolgáló vezetéket szabályos csatlakozóval kell felszerelni, amely a szennyvíz átvételére rendszeresített fogadóállomáshoz történő csatlakozást lehetővé teszi. Ezen kívül minden emberi eredetű hulladékot szállító és a hajótesten áthaladó csövet mechanikusan lezárható vagy lepecsételhető szelepekkel kell ellátni." Az 5.8 szakasz a fentieken túlmenően lábjegyzetben megjelöli az idevonatkozó ISO 8099-1 jelzetű, „Kishajók, Szennyvíz tárolása és kezelése. WC-k tároló rendszerei" című nemzetközi szabványt. A rend kedvéért megjegyzem, hogy a szürke szennyvíz közvetlen kieresztésére is vonatkozik korlátozás, azonban ez elsősorban a kereskedelmi hajózásra érvényes és a kifolyó víz szennyezőanyag-tartalmának kémiai úton történő meghatározása minősíti a használt vizet szennyezőnek vagy sem. Ezért a túlbuzgó vizsgáztatókat, ha ilyenbe belekötnek, nyugodtan le lehet szerelni. Most nézzük, hogy áll a balatoni hajópark műszaki felszereltség dolgában, ami a szennyvíztartályt illeti. Az importból érkező hajók többsége fel is van szerelve tartállyal és a fedélzeten a „szabványos" ürítőnyílással, amelyre rácsatlakoztatható a szennyvíz átvételére rendszeresített fogadóállomás. Más a helyzet a régebbi építésű, tengeri használatra készült, külföldről származó hajókkal és a hazai hajóipar termékeivel. Ezeknél alig fordul elő beépített szennyvíztartály. Csodálkozom is a hazai hajóépítőkön, akikhez bár eljutott a hatósági szigor híre, mégsem változtatnak eddig kialakult szokásaikon, nem építenek be tartályt, mert - mondják - átviszik ők az első vizsgán így a hajót. Pedig igencsak kitolnak a hajótulajdonossal, aki a második vizsgán szembesül hajójának ezzel a hiányosságával. Utólag beszuszakolni a tartályt meglehetősen nehézkes, gyakran meg sem oldható. Marad a WC kiszerelése - legalább a vizsga idejére -, de ebben az esetben számolni lehet azzal, hogy a vizsgáztató leplombálja a WC elfolyó vezetékének gömbcsapját, így lehetetlenné teszi az alkalmatosság tartály nélküli visszaszerelését is.És mi a helyzet a rendeletben említett fogadóállomások körül? Na, itt kezdődnek a legfőbb bajok! Ilyen fogadóállomás ugyanis egy sincs a Balatonon, amely a vitorlások szennyvízének leszívására szolgálna. A kiszerelhető tartály pedig legfeljebb a Porta Potti rendszerű, nem vízöblítéses berendezéseknél fordul elő, amely már rég kiment a divatból. A beépített tartályokat kétféleképpen lehetne üríteni. Vagy az említett szippantó berendezéssel, ami ugye nincs, vagy saját szennyvízszivattyúval, de akkor is kellene egy zárt befogadó edény, amivel a kikötők ugyancsak nem rendelkeznek. Mondanom sem kell, szennyvízszivattyúval pedig a hajók a legritkább esetben vannak felszerelve. A hatósági tevékenység másik vonala a kikötők felügyelete, rendszabályozása. A HF Kikötőfelügyeleti osztálya és a területileg illetékes környezetvédelmi hatóság lenne az, amely rászoríthatná a kikötőket a szükséges berendezések beszerzésére és működtetésére. A hatósági tevékenység összhangja azonban ezen a ponton megszűnik. Tudomásom szerint nincs olyan meglévő kikötő, amelyet köteleztek volna a rendszeres felülvizsgálat, illetve a kikötői engedély meghosszabbítása alkalmával erre. Annyi változás mégiscsak érzékelhető, hogy az új létesítésű kikötők esetében a vízjogi és környezetvédelmi elvi engedélyezés során ezt előírják, ámde a kikötői beruházások nem jellemzőek mostanában, a gazdasági válság idején. Ráadásul ezek a kikötői engedélyhosszabbítási ellenőrzések tízévenként esedékesek, így sok esetben a belátható időben nem is kerülhet sor a berendezések meglétének vizsgálatára. Izgalmas kérdésként merül fel az egyre szaporodó chartercégek ügye is. Vajon ők mit mondanak a kuncsaftjaiknak a WC-használattal kapcsolatban? Vagy ha nem mondanak semmit, akkor hogy szabadulnak meg a tartályban összegyűlt heti „készlettől" a váltás alkalmával? Okkal feltételezem - és ezt tapasztalataim is alátámasztják -, hogy a hazai hajósközönség elkötelezett a Balaton vizének megóvása ügyében. Nemcsak a hatósági retorzióktól tartva, pusztán jó szándékból is vállalnák a szennyvíztartály beépítésének többletköltségét, ami egy 100 ezer forintos költségkeretbe biztosan belefér. Sokan még a saját szennyvízszivattyút is bevállalnák, de ha nincs mibe pumpálni a termést, ez fölösleges kiadás. A helyzet megoldásának kulcsa a kikötők üzemeltetőinek kezében van. Akár hatósági kényszerítésre, de még inkább saját kezdeményezésre meg kellene lépniük a szippantó berendezések üzembe állítását. A Marina már nyolc éve ügyködik azon, hogy a balatoni viszonyokra alkalmas berendezést találjon és forgalmazzon. A holland Seijsener cég - akik általában fix telepítésű, pénzbedobós, önkiszolgáló berendezéseket gyártanak, - ki is alakított egy speciális, viszonylag olcsó balatoni mobil konstrukciót. Ez egy négy keréken gurítható, 100 liter befogadóképességű tartály a megfelelő szivattyúval és szívócsővel felszerelve. Ára kb. 5000 euró, ami két-három hajó átlagos bérleti díja. Nem vágja tehát földhöz a kikötőket. Ráadásul még befektetésnek sem rossz, hiszen a szippantásért díjat lehet felszámítani. Külföldi gyakorlat szerint ez 5-15 euró, hajó- vagy tartálymérettől függően. Na de ez itt nem a reklám helye. Ha jól meggondoljuk, házilagos kivitelben egy hasonló berendezés fele ennyiből is kihozható. Ha én húsz évvel fiatalabb lennék, biztosan belevágnék a berendezés gyártásába, vagy akár üzemeltetésébe is. Tehát: vállalkozó kerestetik a probléma megoldására, akinek az induláshoz minden szakmai segítséget kész megadni: Kövendi Dénes source: http://porthole.hu/cikk/6782-szennyes-ugyeink
"Sok múlik a Kikötőmesteri Szolgálaton. Ezért szakértők (lent) döntöttek a túlkoros kikötőmester menesztéséről."